Weboldalunk használatával jóváhagyja a cookie-k használatát a Cookie-kkal kapcsolatos irányelv értelmében.
Ön itt jár: > Kezdőlap >

Rólunk

Amikor 2017-ben először gondoltam arra, hogy vállalkozást szeretnék indítani, akkor annyi már biztos volt, hogy olyat szeretnék csinálni, ami igazán az enyém, amiben kiélhetem magam, és ami nagyot szól. Ez nem volt egyszerű feladat, hiszen mindehez egy olyan ötletet kellett kitalálni, ami nem tucat, és nem csinálták már meg előttem mások. 
Ekkor jött a HELLO FUTURE Kft. ismert törnéte:
 
Egész életemben erre a “nagy dobásra” készülve, soha nem kapcsoltam le magam mögött a villanykapcsolókat. Ez a szokásom a közvetlen környezetmnél folyamatosan kiverte a biztosítékot, és látva, hogy valószínűleg egyre kisebb az esély a változásra, a neten kerestek megoldást a problémára. Aztán bummm, megtalálták, ezt követően pedig egy-két hónap múlva elindult a business. Az intelligens eszközök/épületek világa már az induláskor lenyűgözött, és ez a bűvölet természetesen a mai napig tart. Azóta eltelt pár év, és nem csak kapcsolókkal foglalkozunk, hanem amit csak el tudsz képzelni: mindenre találunk megoldást, tervezünk, telepítünk egy projekt nagyságától és rendszertől függetlenül.
Ha valaki ismer, az tudja, hogy nem szeretem az egyszerű és átlagos dolgokat, nagy álmaim vannak és szeretem a kihívásokat. Mindez pedig ahhoz vezet, hogy SOHA NEM ELÉG!
Állandó pörgésben élem az életem, ami a vállalkozásomra is igaz. A munkám a hobbim, és ez akkor is így van, ha egy hosszú nap után, este zárom be magam mögött az irodaajtót. Ezt semmiért nem cserélném el, hiszen szerintem csak így lehet csinálni.
 
Ha valamiben hiszek azt nem adom fel. Úgy gondolom a business világában kitartónak, célorientáltnak, leleményesnek kell lenni, és folyamatosan vágyni kell a fejlődésre és tanulásra. A Hello Future Kft. egy olyan gyártófüggetlen cég, amely intelligens otthon technológiával foglalkozik. Fontosnak tartjuk, hogy minden projektnél megtaláljuk a megfelelő gyártót és technológiát, amely tökéletesen kielégíti a megrendelő igényeit.  
 
Csapatunk minőségi szolgáltatást nyújt a tervezéstől a kivitelezésig: automatizáljuk a fűtést, világítást, és árnyékolókat; továbbá vezéreljük a beléptetést, a biztonságtechnikát, a kamerákat vagy éppen a multiroom rendszereket.
 
Információért/ajánlatért/referenciákért a érdeklődjön a hellofuturekft@gmail.com e-mail címen.
 
Miskolc, Szemere Bertalan u. 4.